Pataky Attila olyat mondott feleségének, hogy az faképnél hagyta: “Úgy éreztem, hogy…”
|Nagy titkot árult el az EDDA frontembere, Pataky Attila. Kiderült, hogy felesége, Orsi az énekes 70. születésnapja előtt faképnél hagyta őt.
Attila a Life TV-n, Hajdú Péter műsorában mesélte el a történetet, amit a Bors szemlézett.
Ebből az látszik, hogy Attilán bizony eluralkodott a féltékenység:
“Arra lettem figyelmes, hogy Orsi egyre többször áll fel mellőlem akár egy beszélgetés közepén is azért, hogy félrevonulva telefonáljon. Ez így ment napokig.
Egyszer arra hivatkozott, hogy valamit fennhagyott az irodában és felment. Én figyelni kezdtem és hallottam, hogy valakivel nagyon csacsog…
Megszólalt bennem a régi, vasgyári Pataky: Várjál már öcsém! Mi folyik itt?
Amikor Orsi visszatért, belekezdtem a monológomba: vegyél már be engem is a dologba, legalább hadd legyek én a harmadik!
Elkezdtem Pataky-módon hisztizni” – vallotta be az énekes, majd így folytatta a történetét:
“Orsi csak annyit mondott, hogy neki most döntenie kell és ehhez el kell mennie. Bevallom, összeomlottam. Úgy éreztem, hogy nekem végem van”.
A történetből aztán végül kiderül, hogy Orsi csupán azért titkolózott, mert egy óriási meglepetésbulit szervezett Attila 70. születésnapjára.
Mikor az énekesben ez tudatosult, nagyon szégyellte magát, de egyben rendkívül boldog is volt, hogy ilyen csodás felesége van.
(Kép: TV2)
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!