Schobert Lara elárulta, mivel szeretne pénzt keresni: “Ha ezt előre tudom, akkor már jóval előbb elkezdek…”

Schobert Lara újra képernyőn van, ugyanis esténként a Hal a tortán című gasztrorealityben szerepel.

A műsorban az is kiderült, mi van közte és Valkusz Milán között, hiszen a kamerák mindent látnak.

Ide kattintva megnézheted az ominózus felvételt, ahol igen beszédes volt mindkettejük reakciója.

Lara a Best magazinnak is interjút adott, amelyben őszintén beszélt magánéletéről és terveiről:

“Élveztem, hogy amíg a volt párom dolgozott vagy iskolában volt, addig én otthon lehettem, és a tanulás mellett főztem, mostam, takarítottam. Utólag örülök, hogy mertem önállósodni és leválni a szüleimtől.

Ezt a részét annyira élveztem, hogy ha mindez nem külföldön történik, akkor valószínűleg a szakítás után nem a régi gyerekszobámba költözöm, hanem maradok az új lakásban.

Ugyanakkor jólesik, hogy annak ellenére, hogy anyukámék nagyon féltettek, iszonyú büszkék rám, hogy képes voltam helytállni, és ezt el is mondják. A szeretetük, a biztatásuk nagyon sokat jelent” – árulta el Lara, és azt sem titkolta, mik a tervei a szakmai jövőjét illetően.

Kiderült, hogy édesanyjához hasonlóan ő is aerobikedzőként szeretne dolgozni:

“Anyukámat annyira boldoggá teszi mindez, hogy bevallom, ha ezt előre tudom, akkor már jóval előbb elkezdek ebben az irányban gondolkodni. Persze korábban nem lett volna hozzá akkora kedvem, mint most.

Ki gondolta volna, hogy ennyit változom egy év alatt? Ma egy cél hajt, és ez mindennél nagyobb motiváló erő: minél hamarabb elvégzem az iskolát és önálló órákat tartok, annál hamarabb új életet kezdhetek. A következő cél, hogy elköltözöm a szüleimtől” – mondta el Lara.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Super TV2)