Terence Hill már kamaszként is nagyon jóképű volt: a sztár maga mutatta meg ezeket a fiatalkori képritkaságokat
|Az idén 82 esztendős Terence Hill Mario Girotti néven született 1939 márciusában, német anyától és olasz apától. Szőkés haját szinte biztos, hogy édesanyjától örökölte.
Első komolyabb szerepét 1963-ban, tehát 24 évesen játszotta el, Luchino Visconti A párduc című filmjében.
1967-ben az Isten megbocsát, én nem forgatásának kedvéért visszaköltözött Olaszországba. Ebben a filmben szerepelt először együtt (egy jelenetben) Carlo Pedersolival, ismertebb későbbi nevén Bud Spencerrel. Spencer temetésén, 2016-ban Hill elmondta, hogy személyesen itt ismerkedtek meg.
A kamasz és fiatal Terence Hillt tehát filmben nem igazán láthattuk, viszont a sztár nemrégiben két fotót is feltöltött a közösségi oldalára, ahol igen fiatalon, kamaszként látható.
Már akkor is nagyon jóképű volt és volt valami kölyökösen csibészes az ábrázatában, amivel később nők millióit vette le a lábukról:
Ez pedig már a jól ismert fiatalkori arca:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Képek és kiemelt kép forrása: Instagram – Terence Hill)