Tóth Gabi kirohant a színpadra és a kamerák előtt feküdt rá az egyik versenyzőre
|Egészen szürreális pillanatoknak lehettünk tanúi most vasárnap a Sztárban Sztár Leszek válogatóján.
A sok rossz rockos produkció után egy olyan versenyző érkezett, akitől az összes mester álla leesett.
Pedig Tóth Gabinak rossz előérzete volt, úgy gondolta, Tímea is pocsék lesz, de hatalmasat tévedett.
A negyvenes éveit taposó hölgy ugyanis valami olyan káprázatos előadást tett ki a színpadra, hogy a mesterek tátott szájjal hallgatták.
Olyan elképesztő energiával énekelte el a Guns N’ Roses Welcome to the Jungle című számát, hogy Majkáék szavakat se találták a produkció végén.
Kőllő Babett és Tóth Gabi képtelenek voltak ülve maradni, sőt, Gabi olyannyira tombolt a produkció alatt, hogy a végén kirohant a színpadra.
De ez még semmi, egyszerűen ráfeküdt a versenyzőre és azt üvöltötte, hogy “Az enyém vagy!”
Gabinak bejött a taktikája, ugyanis Tímea a végén őt választotta mesterének, Majka és a többiek nagy bánatára.
Mindenképp nézd meg a produkciót, mert ilyet még nem láttál:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!