Új műsorral tér vissza Vitray Tamás: kiderült, hol és mikor láthatjuk
|Új műsorral tér vissza Vitray Tamás. A legendás televíziós idén novemberben lesz 91 éves, ám továbbra sem pihen!
A Kossuth díjas újságíró 1958-ban kezdett el televíziózni, most pedig, túl a 90-en, egy új platformon tér vissza.
Műsora a YouTube-on lesz majd látható, és a “Csak ülők – Csakazértis” címet viseli majd.
A cím egy korábbi legendás műsorára, a Csak ülök és mesélekre utal, amely évekig ment nagy sikerrel a tévében.
A YouTube csatorna neve: Vitrayék, ugyanis a műsorvezető fiai és unokái is részt vesznek a műsor készítésében.
Az első adás a tervek szerint szeptemberben lesz majd látható, ám addig még többször bejelentkezik Vitray Tamás.
Várja a nézők témaötleteit is, hogy kikkel szeretnének beszélgetéseket látni és hallani.
Azok, akik úgy gondolják, hogy saját maguk is képesek elkészíteni a riportot az interjúalannyal, lehetőséget kapnak rá.
Itt megnézheted a műsor beharangozóját:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!