5,1 MILLIÁRD Ft-ért árulja luxuskastélyát Lajcsi: most te is megnézheted
|Éveken át egy káprázatos kastélyban és hatalmas birtokon élt családjával együtt Galambos Lajos.
A kétszáz évvel ezelőtt épült ingatlan azonban már nem sokáig marad a mulatós zenész tulajdonában.
A teljes birtokot eladásra kínálja. Található rajta többek között egy 14 lakosztályos kúria.
“Az 1800-as évek végén épült ez a kastély, és az Esterházy-birtok része volt. A ház mögötti tavon mindig halászat folyt.
Ráadásul ez volt a pannonhalmi apátság területének utolsó épülete, és a környéken szőlőt termesztettek, és misebort készítettek.
A tavakból kiszedett iszapot a földekre hordták, így táplálták a tőkéket” – magyarázta Lajcsi a Story magazinban.
Korábban részenként próbálta eladni a birtokot Galambos, most azonban 13 millió eurós, azaz több mint 5,1 milliárd forintos irányáron ismét piacra dobta egyben a mocsai luxusbirtokát.
Az ingatlanhirdetés szerint a kastély és részei „páratlan befektetési lehetőséget” jelentenek, hiszen a szöveg szerint, ez „Magyarország talán legnagyobb egybefüggő birtokegyüttese”.
Itt vethetsz rá egy pillantást:
(Kép: Ingatlan.com)
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!