Bogi bevallotta: az éjszakában dolgozott! Így mesélt vad és kicsapongó kalandjairól:

Mi is megírtuk, hogy a most kutyakozmetikusként tevékenykedő Bogitól egyszer csak azt kérdezte Árpa Attila:

“Voltál Dubajban”. A lány erre elég egyértelmű választ adott, ha kíváncsi vagy, hogy felelt a kérdésre, ide kattintva láthatod.

A Nagy Ő Című műsor legutóbbi adásában Bogi a többi lánynak is mesélt múltjáról, akik kikerekedett szemmel hallgatták:

“Az éjszakában dolgoztam, eléggé vad és kicsapongó életet éltem” – vallotta be Bogi.

Ezt követően bejátszották azt a felvételt, amikor Bogi még a műsor elején, megérkezése pillanatában közli Árpa Attilával:

“Voltak olyan évek,  hogy vendéglátósként dolgoztam, éjszakázás, és hát nyilván, minden amit ez hozott magával.”

Ekkor Árpa Attila felteszi kerek-perec a kérdést Boginak: “Rossz lány voltál, vagy hogy kell elképzelni?”

Bogi pedig így felel: “Igen, igen.” – hangzott el a bejátszásban.

Majd Bogi a többi lány előtt gyorsan sietett tisztázni, ha félreérthetően fogalmazott volna:

Az az életvitel, amire Attila esetleg gondolhatott, az mégsem az az életvitel volt. Így mesélt erről a többieknek:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!