Drámai bejelentést tett Suhajda Szilárd felesége: “Túlzás nélkül kijelenthetem, hogy…”

Ahogy telik az idő, úgy törődik bele mindenki a szomorú valóságba: Suhajda Szilárd már soha nem jön vissza a Mount Everestről.

Időközben több új fejlemény is kiderült, megszólalt például az a hegymászó, aki utoljára látta Szilárdot.

Drámai dolgot fedezett fel az arcán, mikor ránézett! Ide kattintva feltárul szörnyű beszámolója.

Ide kattintva pedig megtudhatod, milyen végzetes hiba okozhatta Szilárd halálát, és hogyan élhette volna túl a tragédiát.

Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea közben nagy horderejű bejelentést tett a hegymászó Facebook oldalán. Ezt írja:

“Az elmúlt évek folyamán benne, bennünk saját igényként, és sokak biztatására felmerült egy könyv megírásának a gondolata.

Azt gondoltuk, hogy akkor lesz az egy kerek egész, ha az Everest is szerepel majd a történetben. Szerepel, de nem így…

Szilárd már tevékenyen nem fog tudni részt venni az általa már elkezdett könyv befejezésében, de mivel minden szellemi termékének örökösei mi vagyunk Somával, ezért feladatomnak érzem azt, hogy én ezt megtegyem.

Nem ma, nem holnap, de nem is annyira a távoli jövőben mindenképpen sort fogok erre keríteni: Szilárd és az ő méltó emléke megérdemli ezt. Megérdemli, nagyon is!

Talán túlzás nélkül kijelenthetem, hogy én ismertem a világon a legjobban, ezért egy olyan, minden értelemben „szilárdos” könyvet szeretnék létrehozni, amely hűen tükrözi az ő csodálatos személyiségét.

Éppen ezért tisztelettel megkérek minden hozzáértőt, hozzá nem értőt, valamint a média munkatársait, hogy legyenek szívesek ezt tiszteletben tartani és nem magánakciókba kezdeni.

Amikor eljön majd az ideje és kiadásra került, mindenki tudni fog róla. Köszönöm szépen” – adta hírül bejegyzésében Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Kyocera Everest Expedíció)