Durva, mit tart Szoboszlai a saját nappalijában! Döbbenetes dologra bukkantak a rajongók, itt a fotó:
|Szoboszlai Dominik pályafutását szülővárosában, Székesfehérváron kezdte a Videotonban, majd édesapja szakmai felügyelete mellett a Főnix Gold labdarúgója volt.
2016 nyarán szerződtette az osztrák élvonalbeli Red Bull Salzburg, amely kezdetekben a másodosztályban szereplő tartalékcsapatában, a Lieferingben számított Szoboszlai játékára. Mindeközben a salzburgiak korosztályos csapatával szerepelt az UEFA Ifjúsági Ligában is.
A Salzburgban bajnoki mérkőzésen 2018 májusában mutatkozott be, első gólját pedig szeptemberben lőtte az Osztrák Kupában. Az ezt követő szezonban alapembere lett a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutó csapatnak. A 2019-2020-as szezon végén az osztrák Bundesliga legjobb játékosának választották.
2023. július 2-án jelentette be az angol Liverpool Szoboszlai átigazolását, a magyar játékos 2028-ig tartó szerződést írt alá.
A Mersey-parti egyesület 70 millió euróért igazolta le, ezzel a Liverpool történetének harmadik legdrágább játékosává vált, illetve saját rekordját megdöntve minden idők legdrágább magyar játékosa lett.
A játékos az egykoron Steven Gerrard által is viselt nyolcas mezt kapta.
Pont ezzel kapcsolatosan szúrtak ki a rajongók egy érdekes, kissé talán furcsa részletet is a világhírű magyar futballista lakásában.
A kép bal szélén látható, hogy Dominiknek van egy életnagyságú kartonfigurája saját magáról. A figura őt a Liverpool 8-as mezében ábrázolja.
Persze a képeken nem ez a fő hangsúly, hanem a focista új tetoválása, melyet Törőcsik Dániel készített. Íme a fotók:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Szoboszlai Dominik Instagram oldala)