Lajcsi megkezdte büntetése letöltését: durva, végül hogyan és melyik börtönbe vitték
|Szerda délelőtt 10 órakor megkezdte három és féléves börtönbüntetését Galambos Lajos.
Ügyvédje a Telexnek azt mondta, hogy Lagzi Lajcsit egészségi állapota miatt magánmentő szállította a Közép-Dunántúli Büntetésvégrehajtási Intézetbe, Baracskára.
Egy baracskai szemtanú szerint Galambos egy mentővel érkezett szerda reggel a börtönhöz.
„Nem szirénázott, csak csendben begurult vele. Annyit még láttam, hogy Lajcsi megtörten, görnyedve szállt ki a mentőautóból és egy oxigénpalackot is húzott maga után” – árulta el a helyi lakos
A trombitaművész jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, amiből 4 hónapot előzetesben már letöltött.
Eredetileg február 15-én vonult volna be, ám egészségi állapota miatt halasztást kért, amit végül első és másodfokon is elutasított a bíróság, így a mai nappal megkezdte a büntetését.
A Bors azt is megtudta, hogy miért nem Kecskemétre ment, pedig előzetesen erre lehetett következtetni.
Csontos Zsolt, Lagzi Lajcsi ügyvédje azt mondta: “azóta eltelt két hónap, és a BV azt a szakmai döntést hozta, hogy Baracskára kell mennie.
Feltehetően itt volt hely a befogadására” – közölte Galambos Lajos jogi képviselője.
Itt láthatod a Lajcsival készült egyik utolsó interjút, ami alig néhány héttel bevonulása lőtt készült. Így nyilatkozott a börtönről:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Frizbi TV)