Manipulálták, ki legyen a Megasztár győztese? Oláh Ibolya kétértelműen fogalmazott:

Nemrég Oláh Ibolya volt a Partizán YouTube csatorna vendége, a műsorban pedig természetesen szóba került a Megasztár is.

Oláh Ibolya az első évadban vett részt, és Tóth Vera mögött a második helyen végzett.

Mikor Gulyás Márton műsorvezető rákérdezett, hogy meglepetés lenne-e, ha kiderülnének a valós szavazási adatok, Ibolya sokat mondóan bólintott.

Ibolya véleménye szerint már a közönség ültetési rendje sem a verseny tisztaságát szolgálta.

“Nagyon furcsa volt nekem, hogy nem láttam a nevelőotthonos testvéreimet sehol, nagyon halkan hallottam őket valahol fent.

Nagyon-nagyon sokat segített volna nekem, ha az arcukat is látom. De csak a Vera-transzparensek voltak ott, Vera-rajongókkal volt tele (a nézőtér). Furcsálltam is, mert két busszal jöttek anyuék az otthonból, de el voltak dugva” – mondta az énekesnő.

A Blikk elérte Tóth Verát, aki így kommentálta az Ibolya által elmondottakat:

“Sajnálom, hogy ennyi idő után sem tudta feldolgozni ezt, és hogy még mindig próbálja magának megmagyarázni, miért nem ő nyert. Emlékszem, akkora figyelem és szigor övezte a szavazást, hogy semmilyen módon nem lehetett belenyúlni. Egyébként meg Ibolya sokkal több lehetőséget kapott, mint én, aki megnyerte a műsort, ám az hogy ő mennyire élt ezekkel, a lelkiismeretére van bízva”.

Geszti Péter pedig annak kapcsán írta le véleményét, hogy Ibolya a műsorban kijelentette, nem énekli többé az egyik legnépszerűbb slágerét, a Magyarország című dalt, mert minősíthetetlen támadásoknak volt kitéve miatta.

Itt teljes egészében megnézheted az Oláh Ibolyával készült Partizános interjút:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Partizán)