Oláh Gergő kitálalt: ezért került fogdába, és emiatt vadászhattak rá a zsaruk

A sajtó egy része már napokkal ezelőtt megszellőztette, hogy a Nógrád megyei rendőrök egy hírességet kaptak rajta, aki jogosítvány nélkül vezetett.

Végül kiderült, Oláh Gergőről van szó, akit a Blikk szerint háromnapos elzárásra és 300 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére ítélt a bíróság.

A lap információi szerint az énekesnek nem ez volt az első közúti kihágása, sőt már több szabálysértése és gyorshajtása is volt, ezért is vonták be jogosítványát.

Egy bennfentes rendőrségi forrás a Blikknek azt nyilatkozta, hogy Oláh Gergő megrögzött gyorshajtó, már „vadásztak rá” a hatóságok.

Az énekes most a saját közösségi oldalán is megszólalt az üggyel kapcsolatban, ezt írta:

“10 éve az életem nagy részét autóban töltöm. Olykor sietnem kell egyik városból a másikba, vagy az ország egyik végéből a másikba, hogy időben odaérjek a közönséghez.

Így lett pár gyorshajtás, plusz 1-2 szabálysértés, így sajnos össze is jött annyi büntető pont, ami miatt végül bevonták a jogosítványomat egy időre!

Ezidő alatt voltak olyan esetek, amikor sehogy nem tudtam megoldani, hogy eljussak fontos helyekre, így sajnos autóba ültem!

Meg is kaptam érte a büntetésem! A következőket szeretném tisztázni, a félreértések miatt!

-10 éve VAN JOGOSÍTVÁNYOM! Több mint 1 millió km-t vezettem le! Soha nem volt semmilyen balesetem!

Nem vagyok tökéletes, hibáztam, de tanultam belőle! Jobban figyelek ezután!

Megtanultam egy életre, hogy a felelőtlen, meggondolatlan döntéseknek, mindig lesz negatív következménye” – hangsúlyozta Oláh Gergő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Oláh Gergő Facebook oldala)