Tóth Gabi: “Az elmúlt egy év zaklatásai, hazugságai, intrikái, után már kezdtem azt érezni, hogy…”

Tóth Gabi nemrég több koncertet is adott Erdélyben, és az ott szerzett élményeket soha nem fogja elfelejteni.

Olyan szeretetcunami áradt felé, amiből végre újra teljesen fel tudott töltekezni.

Az énekesnő saját maga írta le minden várakozást felülmúló tapasztalatait a csalad.hu-n vezetett blogján:

“A pandémia alatt éreztem meg igazán, hogy mennyire szükségem van a színpadra és azokra az energiákra, melyekből csak ott tudok töltekezni. Hát most feltöltöttem minden akkumulátoromat.

Olyan felemelő volt, hogy nem tudom szavakba önteni! Csak megköszönni tudom a Jóistennek, hogy segített, mellettem/mellettünk volt, fogta a kezem/kezünk és kaphattunk abból a rengeteg szeretetből.

Csodálatos hangulat fogadott ott minket, olyan őszinte, tiszta, mindent elsöprő szeretet, amit egy életen át megőriz az ember.

Az elmúlt egy év (vagy több) zaklatásai, hazugságai, intrikái, online és bizonyos fórumokon történő bántalmazásai után már kezdtem azt érezni, hogy engem nem lehet szeretni. Volt, hogy féltem színpadra állni.

Bár személyesen, a való életben soha nem bántottak és itthon is szeretet fogad a koncertjeimen vagy akár az utcán, de itt valahogy félnek érzelmeket kimutatni az emberek.

Nagy volt a kontraszt. El mertem hinni, hogy tényleg adok valamit az embereknek, hogy a dalaimon keresztül kapnak valamit, ami segíti őket a hétköznapokban, tartja bennük a reményt, erősíti a hitet. És végre azt is el mertem hinni, hogy szerethető vagyok, hogy van miért szeretni.

Mindenképpen visszatérek majd ide. Fontos számomra, hogy majd egyszer Hanni is lássa, megtapasztalja, magába szívhassa Erdély varázsát, az emberek kedvességét, határtalan szeretetét, a természeti csodák tengerét” – írta Tóth Gabi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!  

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagram oldala)