87 évesen újra megházasodik Moldova György: ezt lehet tudni menyasszonyáról

Az immár 87 éves Moldova György a mai napig rendkívül népszerű író. Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, „mindennapi hősök” szerepeltetése.

Fontos szerepe volt a világháború utáni magyar szociográfia megteremtésében (Magyarország felfedezése-sorozat), valós problémákkal foglalkozó riportkönyvei országosan ismertté tették nevét.

Felesége, akitől két lánya született 2020-ban hunyt el. Moldova György a gyász után ismét nősülést tervez, méghozzá irodalmi szerkesztőjével, Palotás Katalinnal.

Így nyilatkozott erről a Blikknek: Feleségemet tavaly veszítettem el. Hetvenkilenc esztendős volt, életrevaló asszony, akiről azt hittem, majd ő temet el engem.

A daganatos betegség megkínozta és elvette tőlem. Több mint ötven évig éltünk együtt. Meggyászoltam” – mondta az író.

Új szerelme, Katalin már régen “kinézte magának” Moldovát: “Lehet, hogy túl szentimentális lesz, amit most mondok, de amikor több mint húsz évvel ezelőtt bemutattak minket egymásnak Gyurival, azt gondoltam, ő az a férfi, aki hozzám tartozik, aki a társam lehet.

Naiv gondolat volt, ő szerette a feleségét és ragaszkodott hozzá. Mégis…valahogy a közös munka során egészen közel kerültünk egymáshoz.

Vártuk, hogy találkozhassunk, vártuk, hogy a másik szemébe nézhessünk. Gyuri tisztességes ember, megmondta, nem hagyja ott a családját. De az ember a vágyainak, az érzéseinek nem parancsolhat.

Megpróbáltam nélküle élni. Többször is férjhez mentem, s nem tagadom, közben Gyurit képzeltem oda magam mellé. Aztán egyedül maradtam, s tavaly ő is elveszítette a feleségét. Onnantól egymásba kapaszkodunk” – nyilatkozta a lapnak Katalin.

IDE KATTINTVA képeket is láthatsz Moldova Györgyről és párjáról, Katalinról.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Illyés Tibor – MTI)