Kiderült, hol folytatja Hajdú Péter és ki lesz az utódja: itt a Life TV közleménye

Mi is megírtuk, hogy óriási átalakulások várhatóak a Live TV-nél és az Ozone TV-nél.

Drasztikusan csökkentik a költségvetést, emiatt pedig a Life TV több emblematikus arcától is megválnak.

Menesztik többek között Hajú Pétert, a csatorna vezérigazgatóját, rajta kívül pedig egy sor ismert név sem lesz látható már a csatornán.

Ha kíváncsi vagy rá, kiket rúgtak még ki, ide kattintva láthatod a teljes névsort.

Ezzel kapcsolatban egy közleményt is kiadott a Life TV, amely így szól:

“Átalakítja szervezeti felépítését a Media Vivantis Zrt. Távozik a médiavállalattól Hajdú Péter vezérigazgató, aki a TV2 Csoport elnökének, Vaszily Miklósnak tanácsadójaként folytatja munkáját.

Ezzel egy időben Szabó Péter korábbi terjesztési igazgató veszi át a Life TV-t és Ozone TV-t üzemeltető vállalat vezetését operatív vezetőként.

Hajdú Péter irányítása alatt a Media Vivantis Zrt. a hazai televíziós piac legdinamikusabban növekvő vállalatává vált.

Vezető csatornájával, a Life TV-vel két év alatt 414%-os növekedést produkált, azaz megnégyszerezte piaci részesedését és 39 helyet lépett előre a televíziós sikerlistán.

A vállalat irányítása mellett a televíziós szakember műsorvezetőként is hozzájárult a Media Vivantis Zrt. növekedéséhez:

A Life TV-n futó Frizbi és Összezárva Hajdú Péterrel című műsoraival – utóbbival több alkalommal nézettségi rekordokat hozva a csatornának.

Hajdú Péter távozását követően a Media Vivantis Zrt. jelentősen átalakítja működését.

A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt csökkenti munkavállalóinak számát, valamint a korábbihoz képest jóval alacsonyabb programinvesztícióval alakítja ki a portfoliójába tartozó csatornák műsorstruktúráját” – olvasható a közleményben.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!