Mádai Vivien bevallotta, miért hagyta ott a TV2-t: “Nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy…”

Pár nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Mádai Vivien a TV2 Mokka című műsorának egyik háziasszonya otthagyja a csatornát.

Akkor nem lehetett még sokat tudni az okokról, most azonban Vivien a közösségi oldalán írta le, miért döntött így:

“Életem egy fontos és meghatározó szakasza volt a TV2-es és Mokkás időszak, de nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy itt az ideje a változásnak.

Sok álmatlan éjszaka és rágódás, mínusz 3 lerágott köröm után végül elérkezett a pillanat, hogy egy új fejezetet nyissak az életemben.

/Persze ehhez az is hozzátartozott, hogy régóta kacérkodtam már a gondolattal, kipróbálom milyen lehet 6:30-ig aludni” – jegyzi meg humorosan Vivien, majd kicsivel később így folytatja:

“Túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt 6 évben a TV2-ben lettem igazán felnőtt.

Itt nem csak feladatot, fantasztikus kollégákat, de barátokat és olyan élményeket is kaptam, amelyeket egész életemben viszek majd magammal.

Ezúton szeretném megköszönni a médiában dolgozó minden újságíró kollégának is, hogy a rengeteg váratlan fordulatot az életemben a körülményekhez képest mindig elnézően és tisztelettel kezelték” – olvasható a műsorvezető írása a közösségi oldalán.

Itt az egész bejegyzést megtekintheted:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

v i v i e n m á d a i (@vivienmadai) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Mádai Vivien Instagram oldala)