Drámai képpárral mutatta be Kasza Tibi, mennyit változott az évtizedek alatt
Kasza Tibi igencsak formába hozta magát az utóbbi időben. Hiába, itt a nyár, ilyenkor mindenki próbál javítani a testalkatán. Nos, a népszerű műsorvezetőnek ez igazán remekül sikerült.
Közösségi oldalán ő maga mutatta meg, milyen sok súlyfeleslegtől sikerült megszabadulnia. Így vallott erről az egyik bejegyzésében:
“Elmentünk Holdampf Lindával, az új műsorom stylist-jával ruhákat válogatni. És hihetetlenül jó érzés volt hogy a korábbi 56-os helyett 52-es zakókat hoztunk el a forgatásra. Olyan jó volt látni Linda arcán is a megdöbbenést hogy 2 mérettel már lejjebb vagyok. Ez most még egy lökés a forgatás előtti hetekre” – írja a műsorvezető showman.
A forgatás, amire Tibi utalt, pedig nem másnak, mint a 90-es évek egyik legnépszerűbb vetélkedőjének a Szerencsekeréknek az újraindulását jelenti, ami néhány hete már látható a TV2 esti programjában.
Arról pedig, mennyit változott a műsorvezető az elmúlt évtizedek alatt, ez a képpár tanúskodik. A bal oldali fotón Tibi még igencsak fiatalon, a Crystalos időszakában látható, a jobb oldalon pedig mostani külsejével. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Kasza Tibi Instagram oldala)