“Nem megy nélküled tovább” – sosem hallott dal került elő a nemrég elhunyt Kandech Evelynetől
Az elmúlt néhány nap a nagy veszteségekről szólt. Többek között két óriási tehetséget, két fantasztikus énekesnőt is elveszítettünk, mindkettőt fájdalmasan fiatalon.
Csontos Karina mindössze 16 évesen lelte halálát egy égő autóroncsban, Kandech Evelyne pedig 37 éves korában hunyt el.
Nádas György humoristát is mélyen megrázta Evelyne halála, Facebook oldalán pedig egy sosem hallott dalt is megosztott az énekesnőtől:
“Közel két évtizede kértem fel Evelyne-t erre a közös dalra, amelynek szövegét én írtam, ő pedig egyéni melankolikus hangját adta hozzá. Sosem publikáltam, sose jelent meg sehol. Nem gondoltam, hogy ez a szomorú nap lesz rá az apropó” – írta a dalhoz fűzött bejegyzésében Nádas György.
“Mondd meg meddig kell még várnom? Este elmegyek hozzád, nem megy nélküled tovább” – ezek a sorok is hallhatók a különleges dalban:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Torres Dani Facebook oldala)