Őrület, milyen ruhában mondta ki a boldogító igent Vitray Tamás és felesége! Íme az esküvői fotó:
|Nemrég derült ki, hogy néhány hónappal ezelőtt, 91 éves korában negyedszer is megnősült Vitray Tamás. Most ő maga árulta el esküvőjének részleteit a Story magazinnak:
“Az esküvőnk különlegessége volt az is, hogy nemcsak mi házasodtunk össze, hanem Éva lánya és a társa is. A két pár egymásnak tanúskodott.
Az egyetlen „vendég” Gerendás Péter volt, természetesen a hangszerével” – árulta el a televíziós legenda, majd így folytatta:
“A válásom után mondogattam, hogy bizony én már egyedül élem az életemet. És komolyan is gondoltam. Nem hittem, hogy az én koromban még lehet újrakezdeni.
Most ott tartunk, két héttel az esküvőnk után, hogy Éva lakását, amely pontosan azonos méretű az enyémmel, 64 négyzetméter, felújítjuk.
Ebben övé az oroszlánrész, és ha készen lesz, hozzá költözöm, a helyemre pedig az egyes sorszámú unokám, Tomi jön a párjával.
Amúgy a korommal tisztában vagyok, azt is tudom, előbb-utóbb Évának vigyáznia kell majd rám, vagyis ebben a párkapcsolatban ő vállalja a nagyobb terhet. Tudjuk, merre haladunk és boldogok vagyunk” – tette hozzá a volt tévés.
Vitray-Ivens Éva, az új feleség lelkesen nyilatkozott az előtte álló évekről: “Most már nem akarok erős nő lenni, csak szerelmes, boldog és jó feleség.
A férjem számomra a tökéletes férfi” – mondta az egykori operaénekes, aki még legalább 10 évet szeretne együtt tölteni Vitray Tamással:
“Csak annyit mondhatok, azt kértük a sorstól, hogy legalább 3650 napot kaphassunk együtt” – árulta el. Itt a rendhagyó esküvői öltözetet is láthatod, amit a pár együtt talált ki: fehér felső és kék farmer.
Ebben a riportban még több képet láthatsz az esküvőről és a nem éppen szokványos öltözetről:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Vitrayék YouTube csatorna)