Norbinál kamerák előtt szakadt el a cérna: “Fú, de megverném bármelyiket, ha egyszer…”

Már jó néhány napja annak, hogy kipattant egy jókora botrány. Könnyen lehet, hogy pont kerül egy évek óta húzódó ügy végére.

Több éve működik egy Facebook csoport, amelyik Schobert Norbit, Rubint Rékát és családjukat járatja le.

A gyerekeiket sem kímélik, még a legkisebbet, Zalánkát sem. Minősíthetetlen jelzőkkel illetik őket.

Nyomozása után az interneten egy mémoldalt üzemeltető fiatalember, Dávid az állította, a Schobert Norbiékat közel egy évtizede alázó Facebook-oldal mögött egy másik ismert és köztiszteletben álló fitneszedző, Béres Alexandra áll.

Hogy jött erre rá? Dávid megkereste a csoportot egy 100 ezer forintos hirdetési ajánlattal. Az egyik kamuprofil mögé bújó adminisztrátor – azaz az oldal egyik gazdája – örömmel fogadta az „ölükbe pottyant” pénzt, és megadott egy PayPal számlát, ahova az összeget várták.

Az adminisztrátor által megadott PayPal-számlához tartozó adatokhoz, elérhetőségekhez azonban Dávid legnagyobb meglepetésére Béres Alexandra férje volt kapcsolható.

Norbiék akkor úgy határoztak, rendőrségi eljárást indítanak a személyiségi jogaik megsértése és az okozott gazdasági károk miatt, továbbá hogy tisztázzák, nem történt-e valamiféle visszaélés Béres Alexandra és férjének adataival.

Ábrahám Róbert Talk44 című műsorában Schobert Norbert most kendőzetlenül beszélt arról, milyen indulatok kavarognak benne botránnyal kapcsolatban, és mit tenne, ha bebizonyosodna, valóban Béres Alexandra áll a lejárató oldal mögött:

„Hát, ha ez fog történni, szörnyű nagy pert fogok a nyakukba akasztani. Én leszek a legrosszabb álmuk!” közölte Norbi, aki szerint az lenne megnyugtató, ha Béres Alexandra alávetné magát egy hazugságvizsgálatnak.

„Én úgy találkoznék bármelyik adminisztrátorral face to face! Fú, de megverném bármelyiket, ha egyszer elém áll…” – mondta a videó végén Norbi.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Ábrahám Róbert Youtube-csatornája)